Sólyomszárnyán Rákoshegyen
„Turulszobrok a Kárpát-medencében” címmel nyílt fotókiállítás a Rákoshegyi Közösségi Házban, október 17-én.
A fényképek jelentős részét Katona Bernadett készítette, de a kiállított képek közül több gyűjtés útján került a fotóshoz. A vándorkiállítást Riz Levente, Rákosmente polgármestere nyitotta meg, aki történelem tanárként felidézte a turul, azaz a sólyom helyét a magyar történelemben. Beszélt arról, hogy a magyarságnak milyen fontos jelképe ez a madár, mely az összetartozás jelképe is lehetne, bár sajnos vannak olyanok, akik a nemzeti trikolor láttán zavarba jönnek, nem viselik el ősi jelképeinket, és az ilyenek gondolkodás, felfogása vezetett a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás csúfos kampányához és annak végeredményéhez. Rákosmente szerencsés helyzetben van, hiszen két turulmadarat ábrázoló szobra is van, az egyik a Pesti úton az I. világháborús emlékmű, illetve Rákosligeten a Hősök terén is áll egy. A kiállítás megnyitón közreműködött Kiss László, aki csodás hangjával újra és újra ámulatba ejti azokat, akik hallgatják dalát és gitárjátékát. A tárlat október 31-ig látogatható.
|